TANDEM, n. o. – Tudatosan a minőségi életért!


2011. november 29. kedd

Kutatunk!

“A flow akkor következik be, amikor testünk, intellektusunk, érzelmeink és szellemünk természetes módon összehangolódik, és egy bizonyos tudatállapot övezetébe tart minket. Amikor ilyen, meditációhoz közeli tudatállapotban dolgozunk, nagyobb az energiánk, a koncentráló képességünk és hatóképességünk, mint amikor megszokott módon dolgozunk valamin. A flow segít, hogy örömet találjunk a legtöbb rutintevékenységben, például az ismétlődő gyakorlásban vagy készségeink fejlesztésében.” – írja a Wikipédia arról, hogy mi a flow élmény.

Egyébként pedig ezt a kifejezést már egészen köznyelvi módon is használjuk az olyan tevékenységekre, amelyekbe különleges lelkesedéssel veszünk részt és úgy érezzük, töltekezést jelentenek.

Volt egy időszaka az életemnek, amikor azt gondoltam már sose leszek “igazi” “kutató” (társadalomkutató persze), mert a munkáim oly mértékben a fejlesztés és a gyakorlati terep felé koncentrálódtak. És be kell valljam, nem is hiányzott különösebben az adatbázisok bogarászása.
Aztán jött egy olyan időszak, amikor vissza-visszakacsintott a kutatói tevékenység és örömmel találkoztam vele újra.
És a minap pedig arra eszméltem, hogy egyre több kutatásban vagyok benne, amelyek ráadásul különböző fázisukat élik épp, különböző módszertannal dolgoznak, különböző témák és célcsoportok mentén.
S minduntalan, amikor elmerülök valamelyikben, arra kell rájönnöm, hogy minden eddiginél jobban élvezem. Mert a világ iránti kíváncsiságomat mozgatja meg, indítja be és a végén majd ez a kíváncsiságom “lakhat jól” a kapott eredményekkel.

Az Állj Pályára kutatásunkban sok örömteli dolog van.

  • hogy az általunk olyan nagyon kedvelt középiskolás korosztályt szólítjuk meg,
  • hogy “szűz terepen” jövünk-megyünk, hiszen felvidéki magyar középiskolásokról még senki nem készített pályaorientációs témájú kutatást
  • hogy tudunk kapcsolódni a nemzetközi vizsgálatokhoz, mert vettünk át tőlük kérdéseket és lehet majd összehasonlítást tenni
  • hogy nagy gonddal összeállított és esztétikailag is igényes kérdőívekkel dolgozunk
  • hogy elkötelezett, szakmailag alázatos és talpraesett kérdezőink vannak.

Háromszáz fiatalt érintünk meg ezzel így vagy úgy. Ez is hatalmas dolog.
Összeállítani egy kényelmesen kezelhető adatbázis – alapot. Az pedig egy apróság.
De sokszor ezekben az apróságokban rejtezik annyi öröm, amit magunk sem gondoltuk volna.

Éljenek az amatőr és profi társadalomkutatók!

„Amikor folyóparton ülünk, és figyeljük az elhaladó vizet, megláthatjuk a Flow szépségét működés közben. A víz természetesen áramlik és mozog, biztos irányban. Energiája, ereje, bizonyossága van, ebből a kombinációból nyugalom és a világgal való egység érzete árad. A legjobb pillanatok általában akkor következnek be, amikor egy ember teste és tudata önként vállalt erőfeszítésben végső határáig megfeszült, hogy valami nehezet és érdemlegeset alkosson.
Sokan azért veszítik el szabadságukat és válnak tússzá, mert nem élvezik azokat a dolgokat, amelyeket meg kell tenniük. A sportolóknak, zenészeknek, jó vezetőknek meg kell tenniük azokat a dolgokat, amelyeket talán nem szeretnek, de arra trenírozzák magukat, hogy élvezzék azt, ami ahhoz szükséges, hogy elérjék végleges céljukat.” (Csíkszentmihályi Mihály)

2011. május 21. szombat

Mesterségem CíMERRE?

Category: Pályaválasztás – mk – 10:25

Ha patetikusan és amerikai módon szeretném megírni, akkor úgy kezdődne, hogy:

“Harmadikos lehettem a gimiben, amikor K. József, az iskola akkori állítólagos pályaválasztási tanácsadója annyit tudott értem tenni pályám orientálása érdekében, hogy az egész iskola előtt kipellengérezett, mondván “vannak, akik olyan blőd dolgokkal jönnek, hogy kultúrattasék akarnak lenni” – akkoriban úgy gondoltam, a kulturális menedzser szak az, ahol leginkább kamatoztatni tudnám tehetségemet, de K. tanár úr lépése megtette hatását: lemondtam korábbi elképzeléseimről és megesküdtem, hogy nem hagyom, hogy ez más diákokkal is így történjen, s egyben elhatároztam, karrier-tanácsadó leszek és bebizonyítom!”

Persze nem akarom amerikai módon kezdeni, noha valami jelentősége csak van ennek a történetnek, ha eszembe jutott a pályaválasztás kapcsán.

Szóval az a helyzet, hogy újabb álmunk teljesült: a Mesterségem CíMERRE? – egy óriási kavalkáddal járó, fesztiválhangulatú pályaorientációs nap. Ezen belül különösképp fontos álmunk volt az élő könyvtár (ahol a könyvek emberek, egy-egy foglalkozás képviselői, akikkel beszélgetni lehet az ő pályájuk alakulásáról, foglalkozásuk mindennapjairól stb.). Ez a foglalkozás minden várakozást felülmúlt mind az élő könyvek nyitottsága és odaadása által, mind pedig a Marianum diákjainak kíváncsisága és lelkesedése által.

Beigazolódtak alapvető hiteink:

  • hogy a “gyerek” alapvetően kíváncsi,
  • hogy ha egy jó ügyet jól tudunk megfogalmazni, akkor mellénk állnak mások is
  • hogy a pályaválasztás kérdésében rengeteg a félelem, tévhit, sztereotípia a középiskolásokban,
  • hogy magukra vannak hagyva ezeknek a témáknak a nehézségével és úgy kell nekik valami támasz, mint egy falat kenyér
  • és hogy a játék egy olyan nyelv, amelyet mindenki ért, korosztálytól függetlenül.

Megtiszteltetés, hogy ilyen hiteles szakemberek, tenni akaró fiatal felnőttek álltak mellénk az élő könyvtárban való szerepvállalással.

Megerősítő érzés, hogy a Marianum diákjai nem csak mondják magukról, hogy a bátorság fontos érték számukra, hanem bátrak is tudnak lenni mindenféle kötélpályás-félelmetes játékokban és éles kérdések megfogalmazásában is.

Megerősítő volt megtapasztalni, hogy TANDEMesek ilyen odaadóan, igényesen és szakmai alázattal tudunk dolgozni egy számunkra fontos ügyön.

És óriási lendület, hogy vigyük ezt a tanulási formát máshova is, mert működőképes és sokat hoz diákoknak és felnőtteknek egyaránt.

2011. április 21. csütörtök

Útvonaltervező a Pátriában 2.

Category: szakmai dolgok – up – 14:04

Ahogy azt már Kriszta is megírta, félÚTon járnak az Útvonaltervező csoportjaink. Ennek apropóján a pozsonyi képzésre ellátogatott a Pátria rádió is, és mikrofonvégre kapta a fővárosi csoport két trénerét, Zöld Erikát és Hodossy Zoltánt, illetve néhány résztvevő is elmondta a benyomásait a képzésről. Aki szombaton reggel fél nyolc tájékában nem hallotta volna, az most meghallgathatja a riportot itt.

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

 

Kapcsolódó írás:

Az Útvonaltervező a Pátriában 1.

 

 

2011. március 17. csütörtök

Az Útvonaltervező a Pátriában 1.

Category: szakmai dolgok – tandem – 11:30

Tegnap koraeste indult el az első Útvonaltervező csoport Komáromban. Ennek tiszteletére kerüljün fel ide az a beszélgetés, amely a Pátria Rádióban hangzott el 2011. március 12-én. Hodossy Katalin és Urbán Péter Polák László kérdéseire válaszolt a képzéssel, a TANDEM-mel és egyéb mással kapcsolatban.

Hallgassátok szeretettel!

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

2011. január 14. péntek

Tanácsadás élesben

Category: továbbképzéseink – up – 17:48

Amióta tavaly októberben elkezdtem járni az IKSZI Karrier-tanácsadóképzésére, egyre jobban érdekel a tanácsadás. Ahogy boncolgatjuk, mi mindenre kell odafigyelnie a tanácsadónak, mikor bejön hozzá a hallgató vagy a diák, a beszélgetés közben, és még utána is, mindig bizsereg – jelképesen szólva – a tenyerem, hogy azonnal ki is próbálhassam. És mikor elkezdjük egymáson gyakorolni a technikákat, mindig szembesülök vele, hogy ez bizony alaposan meg tud izzasztani. De pont ezért szeretem: igazi kihívás!

(tovább…)