TANDEM, n. o. – Tudatosan a minőségi életért!

Ha patetikusan és amerikai módon szeretném megírni, akkor úgy kezdődne, hogy:

“Harmadikos lehettem a gimiben, amikor K. József, az iskola akkori állítólagos pályaválasztási tanácsadója annyit tudott értem tenni pályám orientálása érdekében, hogy az egész iskola előtt kipellengérezett, mondván “vannak, akik olyan blőd dolgokkal jönnek, hogy kultúrattasék akarnak lenni” – akkoriban úgy gondoltam, a kulturális menedzser szak az, ahol leginkább kamatoztatni tudnám tehetségemet, de K. tanár úr lépése megtette hatását: lemondtam korábbi elképzeléseimről és megesküdtem, hogy nem hagyom, hogy ez más diákokkal is így történjen, s egyben elhatároztam, karrier-tanácsadó leszek és bebizonyítom!”

Persze nem akarom amerikai módon kezdeni, noha valami jelentősége csak van ennek a történetnek, ha eszembe jutott a pályaválasztás kapcsán.

Szóval az a helyzet, hogy újabb álmunk teljesült: a Mesterségem CíMERRE? – egy óriási kavalkáddal járó, fesztiválhangulatú pályaorientációs nap. Ezen belül különösképp fontos álmunk volt az élő könyvtár (ahol a könyvek emberek, egy-egy foglalkozás képviselői, akikkel beszélgetni lehet az ő pályájuk alakulásáról, foglalkozásuk mindennapjairól stb.). Ez a foglalkozás minden várakozást felülmúlt mind az élő könyvek nyitottsága és odaadása által, mind pedig a Marianum diákjainak kíváncsisága és lelkesedése által.

Beigazolódtak alapvető hiteink:

• hogy a “gyerek” alapvetően kíváncsi,
• hogy ha egy jó ügyet jól tudunk megfogalmazni, akkor mellénk állnak mások is
• hogy a pályaválasztás kérdésében rengeteg a félelem, tévhit, sztereotípia a középiskolásokban,
• hogy magukra vannak hagyva ezeknek a témáknak a nehézségével és úgy kell nekik valami támasz, mint egy falat kenyér
• és hogy a játék egy olyan nyelv, amelyet mindenki ért, korosztálytól függetlenül.

Megtiszteltetés, hogy ilyen hiteles szakemberek, tenni akaró fiatal felnőttek álltak mellénk az élő könyvtárban való szerepvállalással.

Megerősítő érzés, hogy a Marianum diákjai nem csak mondják magukról, hogy a bátorság fontos érték számukra, hanem bátrak is tudnak lenni mindenféle kötélpályás-félelmetes játékokban és éles kérdések megfogalmazásában is.

Megerősítő volt megtapasztalni, hogy TANDEMesek ilyen odaadóan, igényesen és szakmai alázattal tudunk dolgozni egy számunkra fontos ügyön.

És óriási lendület, hogy vigyük ezt a tanulási formát máshova is, mert működőképes és sokat hoz diákoknak és felnőtteknek egyaránt.

Nos hát, mire eljutottam oda, hogy megírjam a “hurrá, beindultak az Útvonaltervező csoportjaink” bejegyzést, úgy elszaladt az idő, hogy majdnem mindegyiknél félúton járunk.
S hogy mi minden van?
Vannak nagy és mély kérdések a “mi legyek, ha nagy leszek” kérdéskörben.
Vannak “már el is felejtettem, hogy milyen jó játszani” – sóhajok.
Vannak racionális lányok és művész-filozófus fiúk,
művész lányok és két lábbal a földön járó fiúk.
Hogy ki ne feledjem: van ellenállás és bizonytalanság, gyanús is lenne, ha nem lenne.
És van sok emberszeretet, nyitottság és bátorság ezekben a csoportokban, illetve leginkább az emberekben, akik a csoportokat alkotják.

Örömteli élmény ismét valami újban úttörőnek lenni, és megerősítő az, hogy velünk jöttök, kedves útvonaltervezők!

… szokta volt idézni Péter a bölcsességet önismereti csoportunk egy-egy meghatározó pontján.

Az utóbbi pár napban többször futottam neki, hogy megírjam ezt a bejegyzést, merthát az első TANDEMes Önismereti Csoportunk zárásáról már csak írni kell, de valahogy nem jött az ihlet. Aztán jöttem rá, a fent idézett mondat alapján, hogy ez egyrészt annak jele, hogy jól lezártuk, ha nem nagyon van, ami kikívánkozik belőlem. Másrészt meg az magyarázhatja, hogy új ajtókat nyitottunk meg azonnal.

Mindenesetre mi magunk is megnyíltunk és befogadtunk,

megfürödtünk egymás elfogadó szeretetében

többek lettünk néhány kötődéssel

és hiszem, hogy megszabadultunk egy-két fölösleges kötöttségtől

vagy legalábbis lépéseket tettünk afelé.

és ami még fontos, készültünk. valami Igazira:

“Aki tudatos, az tud áldássá válni mások számára. Ne foglalkozz tehát azokkal az elvárásokkal, melyeket mások támasztanak veled szemben. Élj önállóan, és ne hagyd, hogy a külső nyomás határozzon meg. Ne igazodj, hanem keresd az összhangot a benned lévő legmélyebb maggal – és nemcsak önmagaddal fogod megtalálni a harmóniát, hanem mindig ki is tudod majd azt sugározni. Keress mély kapcsolatokat, és fogadd azokat ajándékként: a barátságban és a szerelemben. Higgy minden szeretetben – juss annak mélységére. Csak a szíveddel látsz jól.” (Anzelm Grün)

Megerősítő – ezt jelenti a TANDEM “m” betűje. Megerősítés – ezt jelentette számomra a közös hétvége. Egymással és Áronnal. Ahogy Kriszta is írta, nagyon fontosnak érezzük – ha nem a legfontosabbnak -, hogy a köztünk lévő kapcsolat ne csak szimpla munkatársi legyen, hanem baráti is. Hiszünk abban, hogy akkor tudunk igazán lendületesen dolgozni, ha azt nem szervezetként, hanem közösségként tesszük.

Ezt a mi kis TANDEM-es alapítói közösségünket megviselte az elmúlt egy év. Katiéknak megszületett Áron, én meg kimentem Brémába egy évre, s bár a szervezet ügyes-bajos dolgait vittük továbbra is, egymásra – azokra a bizonyos baráti szálakra – egyre kevesebb időnk maradt.

Mert mailben nem lehet hagyni magad rábeszélni egy cigire, nagyokat sörözni, Áront kézbevenni, egyszerre felkacagni, grimaszkodni, táncolni, csipketeázni, együtt álmodozni a TANDEM jövőjéről, focizni Áronnal, úszni, becherovkázni, eltévedni a saját városodban, együtt szentmisére menni és főleg: átérezni és megérteni a másikat, látni az őszinte tekintetét és hallani a remegő hangját.

De ezen a hétvégén lehetett. Mert együtt voltunk. Egy év után újra. Csak bő két napra. De ez a bő két nap is elég volt, hogy megerősítsen minket a missziónkban. S nem csak  céljaink fontosságában, amit kitűztünk magunk elé, hanem abban is, hogy ezeket a célokat együtt szeretnénk elérni.

Hát nem szép, hogy ez a hétvége majdnem napra pontosan egy évvel azutánra esett, hogy bejegyeztettük a TANDEM-et a közjegyzőnél?