TANDEM, n. o. – Tudatosan a minőségi életért!


2011. július 24. vasárnap

Felszállópálya, meg ami mellette volt

Julicska kommentjéhez tudok kapcsolódni: tanulságos, meg buzdító, meg ijesztő volt az idei Felszállópályánk, nekünk magunknak is. És még sorolhatnám.
Volt bennem a készüléskor nosztalgia a tavalyi élmény után, vágy, hogy eljöjjenek, akiket meghívtunk és remény, hogy pont azok jönnek el, akikkel valamiért találkozni kell az útjainknak.

Az ottlétben volt némi helykeresés, hogy hogyan tudjuk minél inkább odaadóan segíteni mindazok tanulását, akiket “vendégül láttunk”, volt izgalom, hogy önmagunkból, a TANDEMből eleget mutassunk (ne többet és ne is kevesebbet), és volt jóféle hátborzongás is, amikor a csoportból kiszivárgó néhány cseppnyi kóstolóban részesülhettünk.

A házban – a karvai Korava táborban – az a jó, hogy minden lepukkantságával együtt szeretetteljes, befogadó, természetközeli, otthonos és van benne valami szent.

A Felszállópályával párhuzamosan zajól össz-TANDEMes együttlétünkben az volt a jó, hogy volt benne szakmai munka (a nyár előtt utolsóként záruló projektünk értékelése), volt benne szabad együttlét énekléssel, Áron-vigyázással, játékkal és alkotással, illetve volt benne egy sorsfordító vezetőségi ülés is, amelyben átalakítottuk a szervezet jelenlegi struktúráját, megszülettek a jövőt formáló nagy döntések és ezzel közös lelki békét hozó módon vághattunk neki a nyári szabadságnak.

Az Felszálló csoportban pedig az volt a jó, hogy hozott régen várt/visszavárt találkozásokat és új rácsodálkozásokat, hogy hoztak magukkal sok zenét, sok mélységet, új lehetőségeket és felkiáltójeleket.

Nem volt tökéletes, mint ahogy mi sem vagyunk azok, és ebben az a jó hír, hogy a tökéletlenség felvállalható.
Ellenben remélem, hogy befogadó volt és hamarosan sokukat viszontláthatjuk. Új erővel, újult lendülettel, új energiákkal a csapatban.

Mindannyian, osztálykép stílusba rendeződve

2011. február 23. szerda

fent vagyunk!

Category: közösség – mk – 00:54

Fent vagyunk még negyed egykor is, és a nyitrai Útvonaltervező plakátolásáról csetelgetünk.
Fent vagyunk a cseten, mindannyian egész délelőtt és zajlik a munka párhuzamosan, legalább 4 településen, két országban, ki tudja, hány különböző ügyön.
Fent vagyunk egy hullámhegyen, aktivitásban mindenképp.

De legfőképpen
FENT VAGYUNK A FACEBOOK-on!
Tessék kérem lájkolni, követni, posztolni, meg mindent, amit a digitális társadalom lehetővé tesz.

Ahogy persze ott is kifejeztük, továbbra is az élő, személyes kapcsolatok intimitásában hiszünk, de élni kívánunk a kommunikáció újszerű eszközeivel.
ámen….

2010. december 27. hétfő

Visszatekintő 2010 – 1. rész

Category: közösség – tandem – 10:00

Még pár nap és véget ér a 2010-es év, hogy átadja a helyét a várva várt új esztendőnek. Kell-e ennél szebb apropó, hogy visszatekintsünk az elmúlt egy évünkre s megkeressük azokat a legemlékezetesebb pillanatokat, amelyek meghatározták az elmúlt tizenkét hónapban az életünket – TANDEM-en belül és kívül?

Ha érdekel, mi volt Kriszta legmeghatóbb csoportvezetői élménye, Kati kedvenc könyve, Peti legtöbbet hallgatott dala 2010-ben, vagy hogy mit jelentett Erikának idén a TANDEM, mi az a három legjobb dolog, ami a TANDEM keresztapjával történt az elmúlt 12 hónapban, mit vinne magával Zoli a legszívesebben 2011-re is, és mit üzen Pisti az új évnek, szállj be te is a TANDEM virtuális időgépébe, és az év hátralévő öt napján röppenj velünk vissza az elmúlt 365 nap élményeibe, tapasztalataiba, emlékeibe.

Akkor hát, nosztalgiázásra fel!

(tovább…)

2010. december 1. szerda

Önismeret a négyzeten

Category: közösség,önismeret,továbbképzéseink – up – 01:06

A legutóbbi IKSZI-s pályaorientációs továbbképzésen tanultam (többek között azt is), hogy egy tréning résztvevőinek külső, fizikai diszkomfortja ellen a tréner köteles tenni – ne legyen túl hideg/meleg a teremben, legyenek szünetek, lehessen enni/inni/pisilni -, viszont a belső, lelki diszkomforttal magának a résztvevőnek kell megküzdenie. Mert az a fejlődésének része, az a “munka”, ami előre viszi és elősegíti a tanulását.

(tovább…)

2010. augusztus 26. csütörtök

Megerősítő hétvége

Category: közösség – up – 17:36

Megerősítő – ezt jelenti a TANDEM “m” betűje. Megerősítés – ezt jelentette számomra a közös hétvége. Egymással és Áronnal. Ahogy Kriszta is írta, nagyon fontosnak érezzük – ha nem a legfontosabbnak -, hogy a köztünk lévő kapcsolat ne csak szimpla munkatársi legyen, hanem baráti is. Hiszünk abban, hogy akkor tudunk igazán lendületesen dolgozni, ha azt nem szervezetként, hanem közösségként tesszük.

Ezt a mi kis TANDEM-es alapítói közösségünket megviselte az elmúlt egy év. Katiéknak megszületett Áron, én meg kimentem Brémába egy évre, s bár a szervezet ügyes-bajos dolgait vittük továbbra is, egymásra – azokra a bizonyos baráti szálakra – egyre kevesebb időnk maradt.

Mert mailben nem lehet hagyni magad rábeszélni egy cigire, nagyokat sörözni, Áront kézbevenni, egyszerre felkacagni, grimaszkodni, táncolni, csipketeázni, együtt álmodozni a TANDEM jövőjéről, focizni Áronnal, úszni, becherovkázni, eltévedni a saját városodban, együtt szentmisére menni és főleg: átérezni és megérteni a másikat, látni az őszinte tekintetét és hallani a remegő hangját.

De ezen a hétvégén lehetett. Mert együtt voltunk. Egy év után újra. Csak bő két napra. De ez a bő két nap is elég volt, hogy megerősítsen minket a missziónkban. S nem csak  céljaink fontosságában, amit kitűztünk magunk elé, hanem abban is, hogy ezeket a célokat együtt szeretnénk elérni.

Hát nem szép, hogy ez a hétvége majdnem napra pontosan egy évvel azutánra esett, hogy bejegyeztettük a TANDEM-et a közjegyzőnél?