… szokta volt idézni Péter a bölcsességet önismereti csoportunk egy-egy meghatározó pontján.
Az utóbbi pár napban többször futottam neki, hogy megírjam ezt a bejegyzést, merthát az első TANDEMes Önismereti Csoportunk zárásáról már csak írni kell, de valahogy nem jött az ihlet. Aztán jöttem rá, a fent idézett mondat alapján, hogy ez egyrészt annak jele, hogy jól lezártuk, ha nem nagyon van, ami kikívánkozik belőlem. Másrészt meg az magyarázhatja, hogy új ajtókat nyitottunk meg azonnal.
Mindenesetre mi magunk is megnyíltunk és befogadtunk,
megfürödtünk egymás elfogadó szeretetében
többek lettünk néhány kötődéssel
és hiszem, hogy megszabadultunk egy-két fölösleges kötöttségtől
vagy legalábbis lépéseket tettünk afelé.
és ami még fontos, készültünk. valami Igazira:
“Aki tudatos, az tud áldássá válni mások számára. Ne foglalkozz tehát azokkal az elvárásokkal, melyeket mások támasztanak veled szemben. Élj önállóan, és ne hagyd, hogy a külső nyomás határozzon meg. Ne igazodj, hanem keresd az összhangot a benned lévő legmélyebb maggal – és nemcsak önmagaddal fogod megtalálni a harmóniát, hanem mindig ki is tudod majd azt sugározni. Keress mély kapcsolatokat, és fogadd azokat ajándékként: a barátságban és a szerelemben. Higgy minden szeretetben – juss annak mélységére. Csak a szíveddel látsz jól.” (Anzelm Grün)
29 percet meg egynéhány másodpercet mutatott a diktafon kijelzője, mikor leállítottam. Alig akartam hinni a szememnek: egy teljes félóráig beszélgettünk?! Az Új Szós meg a Vasárnapos időkből belémrögződött, hogy 15-20 perc bőven elég egy interjúra, mert több úgyse fér be az újságba, meg begépelni is nagyon fárasztó.
Viszont annyira belemerültem a beszélgetésbe, hogy el is felejtettem figyelni az órát, azt hittem, úgyse lesz több az egész 15-20 percnél. Erre fel már egy fél óránál tartottunk, mikor be kellett fejeznünk. Pedig még annyi kérdés maradt bennem! Legalább egy másik félórányira való… Ezeket, sajnos, már nem tudtam feltenni, talán majd legközelebb. Azokat viszont, amelyekre jutott idő, és legfőképp a válaszokat, a honlapon olvashatjátok.
Jó szórakozást!
Már egy jó ideje nagy tisztelője vagyok Hunčík Péternek. Mikor először felfigyeltem rá, még nem tudtam, kicsoda-micsoda. Štefan Hríb egyik beszélgető műsorának volt többed magával a vendége. (A beszélgetés apropója mi más is lehetett volna, mint az örökzöld szlovák-magyar viszonyok.) Nagyon tetszett az, ahogy képviselte a magyar felet: nem volt mellveregető hejjmagyar, se a világ legszerencsétlenebb kisebbségije, se meghunyászkodó korcsmagyar. Magabiztosan és határozottan mégis empatikusan ésbékésen válaszolgatott a feltett kérdésekre. És nem utolsósorban hibátlan szlováksággal.
(tovább…)
