TANDEM, n. o. – Tudatosan a minőségi életért!

Bizony, beérett a mi Erikánk, nem Zöld többé már, hanem Zachar! Mi is ott virítottunk az esküvőn és a lakodalmon: ettünk, ittunk, mulattunk. Íme, egy kis ízelítő. És ezúton is nagyon sok boldogságot kívánunk az ifjú párnak!

Minden tiszteletünk Szent István királyunké, és a tűzijátékot is szeretjük, de idén az augusztus 20. a TANDEM-ben nem az államalapítónkról fog szólni, hanem erről a gyönyörű személyes ünnepről:

Már nagyon várjuk!

Julicska kommentjéhez tudok kapcsolódni: tanulságos, meg buzdító, meg ijesztő volt az idei Felszállópályánk, nekünk magunknak is. És még sorolhatnám.
Volt bennem a készüléskor nosztalgia a tavalyi élmény után, vágy, hogy eljöjjenek, akiket meghívtunk és remény, hogy pont azok jönnek el, akikkel valamiért találkozni kell az útjainknak.

Az ottlétben volt némi helykeresés, hogy hogyan tudjuk minél inkább odaadóan segíteni mindazok tanulását, akiket “vendégül láttunk”, volt izgalom, hogy önmagunkból, a TANDEMből eleget mutassunk (ne többet és ne is kevesebbet), és volt jóféle hátborzongás is, amikor a csoportból kiszivárgó néhány cseppnyi kóstolóban részesülhettünk.

A házban – a karvai Korava táborban – az a jó, hogy minden lepukkantságával együtt szeretetteljes, befogadó, természetközeli, otthonos és van benne valami szent.

A Felszállópályával párhuzamosan zajól össz-TANDEMes együttlétünkben az volt a jó, hogy volt benne szakmai munka (a nyár előtt utolsóként záruló projektünk értékelése), volt benne szabad együttlét énekléssel, Áron-vigyázással, játékkal és alkotással, illetve volt benne egy sorsfordító vezetőségi ülés is, amelyben átalakítottuk a szervezet jelenlegi struktúráját, megszülettek a jövőt formáló nagy döntések és ezzel közös lelki békét hozó módon vághattunk neki a nyári szabadságnak.

Az Felszálló csoportban pedig az volt a jó, hogy hozott régen várt/visszavárt találkozásokat és új rácsodálkozásokat, hogy hoztak magukkal sok zenét, sok mélységet, új lehetőségeket és felkiáltójeleket.

Nem volt tökéletes, mint ahogy mi sem vagyunk azok, és ebben az a jó hír, hogy a tökéletlenség felvállalható.
Ellenben remélem, hogy befogadó volt és hamarosan sokukat viszontláthatjuk. Új erővel, újult lendülettel, új energiákkal a csapatban.

A hétvégi értékelős-együttlétes-önismereti csoportos maratonon olyan sokféle élményből volt részünk, hogy azt elmesélni is sok lenne.

Az egyik ilyen szál a régen-hallgatott-dalok előkerülése tábortűz melletti gitározós-éneklős-hippis hangulatban. Azóta ezeket a régnemhallott kedvenceket hallgatom újra

Egyszercsak megakadt a fülem az egyik Suhancos-szövegen, amit ezerszer hallottam már és ezerszer voltam odáig érte, de azért, amiért most, még sosem.

A következőt mondja a Bájoló c. dalban a Fanka:

“Isten arról álmodik, hogy nem mindig csak követik, hanem egy szép napon majd utolérik páran, akik rendet tesznek itt lenn, ebben a világban.
Én hiszem azt, hogy te lehetsz ki felvezet a csúcsra.
Hisz nálad van az ajtó, tessék itt a kulcsa.”

Hát ez van, drága barátaim. Isten rólunk álmodik. Szépeket. Azt, hogy rendet tehetünk kicsit a világban. Illetve üzeni, hogy az ajtónk kulcsa itt van, a saját kezünkben.

Hát ezért. Gyertek. Felszállópályára!

a dalt meg tessék meghallgatni itt.

Részletesebben  itt

Úgy tudom, hogy a bőrkeményedés a lábon valami elakadást, megkeményedett helyzetet jelent az életben. A nemrég beszerzett csinos szandálom – új cipő módjára – egy kicsit feltörte a lábamat, itt-ott kipirosodott tőle a lábfejem. Eddig rendben is van, semmi meglepő. De! A sarkamon, már kinőtt bütyöknek hitt emberdarab egyszer csak az új cipőtől leesett. Egy darabban, szépen, alatta begyógyult rózsaszín bőr díszelgett. Ez már meglepő hatása egy új cipőnek.
Ahogy ezt végiggondolom, épp egy megnevezni nem kívánt színű és megnevezni nem kívánt márkájú kocsi halad el a balkonunk alatt. Apám kocsija, mosolygok.

Hol a párhuzam a két történet között? Mindkettő a pszichodráma csoportban megélt élményeimhez kötődik. A bőrkeményedésem pont azután a csoport után pottyant le könnyedén a sarkamról, amikor a bizonyos színű és bizonyos márkájú kocsis srácot kiválasztottam apám szerepére. Leesett.

Most már csak a címben szereplő fásli magyarázatával tartozom a tisztelt olvasónak. Hát kérem, ez megint a lábamhoz vezet, mivel azon van gondosan körbetekerve. Pont azon, amelyikről a keményedés leesett. Ezt a lábamat sikerült megsebesítenem a legutolsó csoporton a lehető legnagyobb szeretettel. Szintén leesett.

Kavarog most bennem sok-sok gondolat, párhuzam, közös negatív pontok, shearingek, mint ahogy a cigaretta füstje egy huzatos teraszon. Semmi pánik. Szerencsére vár rám egy magas beosztású, életunt, vénember valamint annak díszes és kevésbé díszes társasága.

2011. június 4-én Hodossy Katalin és Urbán Péter meséltek a Mesterségem cíMERRE? pályválasztási napról a Pátria rádió reggeli műsorában. Aki esetleg elmulasztotta volna, az itt és most meghallgathatja.

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

Ha patetikusan és amerikai módon szeretném megírni, akkor úgy kezdődne, hogy:

“Harmadikos lehettem a gimiben, amikor K. József, az iskola akkori állítólagos pályaválasztási tanácsadója annyit tudott értem tenni pályám orientálása érdekében, hogy az egész iskola előtt kipellengérezett, mondván “vannak, akik olyan blőd dolgokkal jönnek, hogy kultúrattasék akarnak lenni” – akkoriban úgy gondoltam, a kulturális menedzser szak az, ahol leginkább kamatoztatni tudnám tehetségemet, de K. tanár úr lépése megtette hatását: lemondtam korábbi elképzeléseimről és megesküdtem, hogy nem hagyom, hogy ez más diákokkal is így történjen, s egyben elhatároztam, karrier-tanácsadó leszek és bebizonyítom!”

Persze nem akarom amerikai módon kezdeni, noha valami jelentősége csak van ennek a történetnek, ha eszembe jutott a pályaválasztás kapcsán.

Szóval az a helyzet, hogy újabb álmunk teljesült: a Mesterségem CíMERRE? – egy óriási kavalkáddal járó, fesztiválhangulatú pályaorientációs nap. Ezen belül különösképp fontos álmunk volt az élő könyvtár (ahol a könyvek emberek, egy-egy foglalkozás képviselői, akikkel beszélgetni lehet az ő pályájuk alakulásáról, foglalkozásuk mindennapjairól stb.). Ez a foglalkozás minden várakozást felülmúlt mind az élő könyvek nyitottsága és odaadása által, mind pedig a Marianum diákjainak kíváncsisága és lelkesedése által.

Beigazolódtak alapvető hiteink:

• hogy a “gyerek” alapvetően kíváncsi,
• hogy ha egy jó ügyet jól tudunk megfogalmazni, akkor mellénk állnak mások is
• hogy a pályaválasztás kérdésében rengeteg a félelem, tévhit, sztereotípia a középiskolásokban,
• hogy magukra vannak hagyva ezeknek a témáknak a nehézségével és úgy kell nekik valami támasz, mint egy falat kenyér
• és hogy a játék egy olyan nyelv, amelyet mindenki ért, korosztálytól függetlenül.

Megtiszteltetés, hogy ilyen hiteles szakemberek, tenni akaró fiatal felnőttek álltak mellénk az élő könyvtárban való szerepvállalással.

Megerősítő érzés, hogy a Marianum diákjai nem csak mondják magukról, hogy a bátorság fontos érték számukra, hanem bátrak is tudnak lenni mindenféle kötélpályás-félelmetes játékokban és éles kérdések megfogalmazásában is.

Megerősítő volt megtapasztalni, hogy TANDEMesek ilyen odaadóan, igényesen és szakmai alázattal tudunk dolgozni egy számunkra fontos ügyön.

És óriási lendület, hogy vigyük ezt a tanulási formát máshova is, mert működőképes és sokat hoz diákoknak és felnőtteknek egyaránt.

Ahogy azt már Kriszta is megírta, félÚTon járnak az Útvonaltervező csoportjaink. Ennek apropóján a pozsonyi képzésre ellátogatott a Pátria rádió is, és mikrofonvégre kapta a fővárosi csoport két trénerét, Zöld Erikát és Hodossy Zoltánt, illetve néhány résztvevő is elmondta a benyomásait a képzésről. Aki szombaton reggel fél nyolc tájékában nem hallotta volna, az most meghallgathatja a riportot itt.

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

Kapcsolódó írás:

Az Útvonaltervező a Pátriában 1.

Nos hát, mire eljutottam oda, hogy megírjam a “hurrá, beindultak az Útvonaltervező csoportjaink” bejegyzést, úgy elszaladt az idő, hogy majdnem mindegyiknél félúton járunk.
S hogy mi minden van?
Vannak nagy és mély kérdések a “mi legyek, ha nagy leszek” kérdéskörben.
Vannak “már el is felejtettem, hogy milyen jó játszani” – sóhajok.
Vannak racionális lányok és művész-filozófus fiúk,
művész lányok és két lábbal a földön járó fiúk.
Hogy ki ne feledjem: van ellenállás és bizonytalanság, gyanús is lenne, ha nem lenne.
És van sok emberszeretet, nyitottság és bátorság ezekben a csoportokban, illetve leginkább az emberekben, akik a csoportokat alkotják.

Örömteli élmény ismét valami újban úttörőnek lenni, és megerősítő az, hogy velünk jöttök, kedves útvonaltervezők!