Kattints ide a beágyazott videó megtekintéséhez.

Nektek kellemes olvasást, a “keresztapánknak” pedig további örömteli munkát kívánunk!

- Tudsz játszani?
- Tudok.
- És szeretsz is?
- És szeretlek is!

Sokat gondolkodok ezen mostanában, nem megy ki a fejemből ez a pár sor. Leegyszerűsíti a világot 0-ra és 1-re, ahol a 0=nincs szeretet, 1=van szeretet. Sokszor van, hogy a kérdés nem számít, mindegy hogy hangzik vagy hogyan van megfogalmazva, nincs jelentősége, ha a másik nem hallja meg azt, ami mögötte van. Használhatok jól bevált, dörzsölt kommunikációs technikákat, és lehet nekem a legjobb beszélőkém a világon, ha ezt nem ismerem fel, és ha legalább valamennyi szeretet az adott dolog vagy ember iránt nincs bennem. Sőt, vannak helyzetek, amikor a technika a legnagyobb hiba, az intimitásban ennek nincs helye, mert abban embernek lehet csak lenni – annak tökéletlenségivel és tökéletességeivel együtt.

Hát így. De ami ebben igazán foglalkoztat, az az, hogy én magam észreveszem-e, hogy a kérdéseim mögött mikor mi van… 0 vagy 1? Esetleg x 

Egyébként pedig ezt a kifejezést már egészen köznyelvi módon is használjuk az olyan tevékenységekre, amelyekbe különleges lelkesedéssel veszünk részt és úgy érezzük, töltekezést jelentenek.

Volt egy időszaka az életemnek, amikor azt gondoltam már sose leszek “igazi” “kutató” (társadalomkutató persze), mert a munkáim oly mértékben a fejlesztés és a gyakorlati terep felé koncentrálódtak. És be kell valljam, nem is hiányzott különösebben az adatbázisok bogarászása.
Aztán jött egy olyan időszak, amikor vissza-visszakacsintott a kutatói tevékenység és örömmel találkoztam vele újra.
És a minap pedig arra eszméltem, hogy egyre több kutatásban vagyok benne, amelyek ráadásul különböző fázisukat élik épp, különböző módszertannal dolgoznak, különböző témák és célcsoportok mentén.
S minduntalan, amikor elmerülök valamelyikben, arra kell rájönnöm, hogy minden eddiginél jobban élvezem. Mert a világ iránti kíváncsiságomat mozgatja meg, indítja be és a végén majd ez a kíváncsiságom “lakhat jól” a kapott eredményekkel.

Az Állj Pályára kutatásunkban sok örömteli dolog van.

• hogy az általunk olyan nagyon kedvelt középiskolás korosztályt szólítjuk meg,
• hogy “szűz terepen” jövünk-megyünk, hiszen felvidéki magyar középiskolásokról még senki nem készített pályaorientációs témájú kutatást
• hogy tudunk kapcsolódni a nemzetközi vizsgálatokhoz, mert vettünk át tőlük kérdéseket és lehet majd összehasonlítást tenni
• hogy nagy gonddal összeállított és esztétikailag is igényes kérdőívekkel dolgozunk
• hogy elkötelezett, szakmailag alázatos és talpraesett kérdezőink vannak.

Háromszáz fiatalt érintünk meg ezzel így vagy úgy. Ez is hatalmas dolog.
Összeállítani egy kényelmesen kezelhető adatbázis – alapot. Az pedig egy apróság.
De sokszor ezekben az apróságokban rejtezik annyi öröm, amit magunk sem gondoltuk volna.

Éljenek az amatőr és profi társadalomkutatók!

„Amikor folyóparton ülünk, és figyeljük az elhaladó vizet, megláthatjuk a Flow szépségét működés közben. A víz természetesen áramlik és mozog, biztos irányban. Energiája, ereje, bizonyossága van, ebből a kombinációból nyugalom és a világgal való egység érzete árad. A legjobb pillanatok általában akkor következnek be, amikor egy ember teste és tudata önként vállalt erőfeszítésben végső határáig megfeszült, hogy valami nehezet és érdemlegeset alkosson.
Sokan azért veszítik el szabadságukat és válnak tússzá, mert nem élvezik azokat a dolgokat, amelyeket meg kell tenniük. A sportolóknak, zenészeknek, jó vezetőknek meg kell tenniük azokat a dolgokat, amelyeket talán nem szeretnek, de arra trenírozzák magukat, hogy élvezzék azt, ami ahhoz szükséges, hogy elérjék végleges céljukat.” (Csíkszentmihályi Mihály)

…mert a kedves hölgy leánya végzős gimnazista, és nem tudja eldönteni, mit tanuljon tovább és azt hallotta, hogy mi olyan foglalkozásokat tartunk, ami segíthet neki ebben.

…mert egy ismerőse ajánlotta, hogy a TANDEM-nél kérdezzen rá, hátha ők tudnak segíteni.

…mert még nem nagyon nézett utána, hogy mi is ez a TANDEM, de meg szeretné kérdezni, hogy tudnánk-e ajánlani valamit a lányának?

- Igen, tudunk. Azt javaslom, hogy megadom a mailcímem, tessék odaadni a kedves leányának, ő vegye fel velem a kapcsolatot, s mi aztán megbeszéljük, hogyan tovább...

Egy újabb megerősítés, hogy egy nagyon is létező igényt igyekszünk kielégíteni a pályaorientációs tematikájú képzéseinkkel és a tanácsadással.

Egy ilyen megerősítés, és a tudat, hogy terjed a hírünk, nagy lendületet tud adni a megkezdett út folytatásához.

Köszönet érte!

Ennek ellenére – férfiasan bevallom – néha-néha a sok teendő közepette kényelmetlen kötelességként tekintettem rájuk. Egész konkrétan az utólagos folyamatelemzésre. Mert nem találtam elég izgalmasnak. Egészen mostanáig. A közös tréning a “Keresztapával” ezt a munkát is egy teljesen új megvilágításba helyezte számomra, olyannyira, hogy a KaTa-s szeminárium első alkalma után Erikával 3,5 órán keresztül elemeztük a 3,5 órás tréningfolyamat első hatvan percét…

S ami a legjobb az egészben, hogy roppantul élveztem, és élveztük mind a ketten a nagy tudatosítási folyamatot: mit-miért-milyen céllal vagy éppen mit-miért-nem léptünk meg. Úgy elröppent az idő, hogy észre se vettük. (S vele együtt Erika hangja is… Szerencsére, mert különben még mindig ott ülnénk a Budapest Kávéházban?

A saját tapasztalatom azt mondatja velem, hogy igaza van. A tréneri munkában a képzések alatti visszajelzések, a résztvevőkön észlelhető változások és a céljaik irányában történő fejlődések, változások azok a rövid távú visszacsatolások, amik (többek között) örömtelivé varázsolják ezt a tevékenységet.

Hogy a tréning befejeztével az elültetett mag hogyan fejlődik tovább, arról nagyon ritkán érkezik visszajelzés. Ma egy ilyen ritka pillanatot éltem meg. Az egyik képzésünk résztvevője az eddigi huszonvalahány évének életpályáján a sorsfordító szerelmek, az acélosító sorscsapások és a szárnyakat adó élmények között megemlített két TANDEM-es képzést is, melyek előre vitték és utat mutattak neki az élet rejtelmes labirintusában.

Mikor hallottam, Csíkszentmihályi jutott eszembe. Meg a legismertebb könyvének a címe. Nagyon örömteli pillanat volt!

Vannak, ugye, a továbbképzések, ahol fejlesztjük szépen magunkat, s vannak maguk a képzések, ahol már élesben kell alkalmazni a megszerzett tudást. A Kepes György Szakkollégium tagjainak tartott képzés számomra a középutat jelentette a kettő között: egyszerre voltam fejlesztő és fejlesztett, s a folyamat egyszerre ment élesben, s volt biztonságos, mivel végig éreztem, hogy egy tapasztalt tréner oltalma alatt állok. (Még akkor is, ha néha úgy éreztem, hogy ilyen oltalom mellett nincs szükség adrenalinsportra…)

Először csináltam ilyet, az elején eltartott egy ideig, míg megtaláltam a helyem az új szerepemben, de aztán nagyon élveztem. És figyeltem, és jegyzeteltem, és tudatosítottam. És főleg: tanultam! S most újra bizsereg a tenyerem, hogy babzsák kerüljön bele.

Ezúton is nagy köszönet Szűcs “Keresztapa” Istvánnak a lehetőségért!

Ezt a megosztást néhány sorban várjuk a molnar.kriszta_kukac_tandemno.sk címre.
Az írásokat név nélkül, idézet formájában jelentetjük majd meg.
ÉS ami még fontos, NEM KELL csak “jót” írni, sőt: nagy kíváncsisággal várjuk a tabu-döntögető írásokat is.

úgy engedni el valakit, hogy élete egy nagyon fontos szakaszát kísérhettük,
hogy bizonytalan kamaszból felelős felnőtté nőtt közben, és egyre csillogóbban hitt az álmában, míg el nem érte,
az egyszerre könnyű és nehéz is.

de talán nem is kérdés, hogy könnyű-e vagy nem.
egyszerűen csak van.