Olyan körként működünk, mely alternatív módszerekkel, értéket közvetítve fejleszt egyéneket, közösségeket és szervezeteket, hogy azok önértékelésükben és tudatos, felelősségteljes emberi mivoltukban megerősödjenek.
Úgy tudom, hogy a bőrkeményedés a lábon valami elakadást, megkeményedett helyzetet jelent az életben. A nemrég beszerzett csinos szandálom – új cipő módjára – egy kicsit feltörte a lábamat, itt-ott kipirosodott tőle a lábfejem. Eddig rendben is van, semmi meglepő. De! A sarkamon, már kinőtt bütyöknek hitt emberdarab egyszer csak az új cipőtől leesett. Egy darabban, szépen, alatta begyógyult rózsaszín bőr díszelgett. Ez már meglepő hatása egy új cipőnek.
Ahogy ezt végiggondolom, épp egy megnevezni nem kívánt színű és megnevezni nem kívánt márkájú kocsi halad el a balkonunk alatt. Apám kocsija, mosolygok.
Hol a párhuzam a két történet között? Mindkettő a pszichodráma csoportban megélt élményeimhez kötődik. A bőrkeményedésem pont azután a csoport után pottyant le könnyedén a sarkamról, amikor a bizonyos színű és bizonyos márkájú kocsis srácot kiválasztottam apám szerepére. Leesett.
Most már csak a címben szereplő fásli magyarázatával tartozom a tisztelt olvasónak. Hát kérem, ez megint a lábamhoz vezet, mivel azon van gondosan körbetekerve. Pont azon, amelyikről a keményedés leesett. Ezt a lábamat sikerült megsebesítenem a legutolsó csoporton a lehető legnagyobb szeretettel. Szintén leesett.
Kavarog most bennem sok-sok gondolat, párhuzam, közös negatív pontok, shearingek, mint ahogy a cigaretta füstje egy huzatos teraszon. Semmi pánik. Szerencsére vár rám egy magas beosztású, életunt, vénember valamint annak díszes és kevésbé díszes társasága.
… szokta volt idézni Péter a bölcsességet önismereti csoportunk egy-egy meghatározó pontján.
Az utóbbi pár napban többször futottam neki, hogy megírjam ezt a bejegyzést, merthát az első TANDEMes Önismereti Csoportunk zárásáról már csak írni kell, de valahogy nem jött az ihlet. Aztán jöttem rá, a fent idézett mondat alapján, hogy ez egyrészt annak jele, hogy jól lezártuk, ha nem nagyon van, ami kikívánkozik belőlem. Másrészt meg az magyarázhatja, hogy új ajtókat nyitottunk meg azonnal.
Mindenesetre mi magunk is megnyíltunk és befogadtunk,
megfürödtünk egymás elfogadó szeretetében
többek lettünk néhány kötődéssel
és hiszem, hogy megszabadultunk egy-két fölösleges kötöttségtől
vagy legalábbis lépéseket tettünk afelé.
és ami még fontos, készültünk. valami Igazira:
“Aki tudatos, az tud áldássá válni mások számára. Ne foglalkozz tehát azokkal az elvárásokkal, melyeket mások támasztanak veled szemben. Élj önállóan, és ne hagyd, hogy a külső nyomás határozzon meg. Ne igazodj, hanem keresd az összhangot a benned lévő legmélyebb maggal – és nemcsak önmagaddal fogod megtalálni a harmóniát, hanem mindig ki is tudod majd azt sugározni. Keress mély kapcsolatokat, és fogadd azokat ajándékként: a barátságban és a szerelemben. Higgy minden szeretetben – juss annak mélységére. Csak a szíveddel látsz jól.” (Anzelm Grün)
A legutóbbi IKSZI-s pályaorientációs továbbképzésen tanultam (többek között azt is), hogy egy tréning résztvevőinek külső, fizikai diszkomfortja ellen a tréner köteles tenni – ne legyen túl hideg/meleg a teremben, legyenek szünetek, lehessen enni/inni/pisilni -, viszont a belső, lelki diszkomforttal magának a résztvevőnek kell megküzdenie. Mert az a fejlődésének része, az a “munka”, ami előre viszi és elősegíti a tanulását.
Útra keltünk, tízen, Advent első hétvégéjén.
Az önismeret folyójára bocsátottuk kis hajónkat, egy 60 órás sajátélményű csoport formájában.
Az önismeret nem könnyű műfaj. Ellenben nehéz
Bátorság kell hozzá – felvállalni a tükörbe nézést, kimondani önmagunknak régóta várt felismeréseket, hallgatni a belső hangra vagy épp ösztönösen cselekedni a pszichodráma színpadán.
Nagy utat tettünk meg az első három nap alatt, hálásak lehetünk érte önmagunknak és egymásnak is.
Két dolog jut még eszembe, ami jellemzi a hétvégét.
Egy idézet: “Mivel a magam ura vagyok, tökéletesen megismerhetem magamat. Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fűzhet. Minden porcikámat érdekeimnek megfelelően használhatom. Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségeit.
Én én vagyok, és így vagyok jó.” (Virginia Satir)
