TANDEM, n. o. – Tudatosan a minőségi életért!


2011. június 15. szerda

Csak az jöjjön…

Category: közösség – mk – 23:09

A hétvégi értékelős-együttlétes-önismereti csoportos maratonon olyan sokféle élményből volt részünk, hogy azt elmesélni is sok lenne.

Az egyik ilyen szál a régen-hallgatott-dalok előkerülése tábortűz melletti gitározós-éneklős-hippis hangulatban. Azóta ezeket a régnemhallott kedvenceket hallgatom újra

Egyszercsak megakadt a fülem az egyik Suhancos-szövegen, amit ezerszer hallottam már és ezerszer voltam odáig érte, de azért, amiért most, még sosem.

A következőt mondja a Bájoló c. dalban a Fanka:

“Isten arról álmodik, hogy nem mindig csak követik, hanem egy szép napon majd utolérik páran, akik rendet tesznek itt lenn, ebben a világban.
Én hiszem azt, hogy te lehetsz ki felvezet a csúcsra.
Hisz nálad van az ajtó, tessék itt a kulcsa.”

Hát ez van, drága barátaim. Isten rólunk álmodik. Szépeket. Azt, hogy rendet tehetünk kicsit a világban. Illetve üzeni, hogy az ajtónk kulcsa itt van, a saját kezünkben.

Hát ezért. Gyertek. Felszállópályára!

a dalt meg tessék meghallgatni itt.

Felszállópálya 2011

Category: közösség,szakmai dolgok – tandem – 08:51

Részletesebben  itt

2011. június 13. hétfő

A fásli

Category: gondolatok,önismeret – hk – 12:43

Úgy tudom, hogy a bőrkeményedés a lábon valami elakadást, megkeményedett helyzetet jelent az életben. A nemrég beszerzett csinos szandálom – új cipő módjára – egy kicsit feltörte a lábamat, itt-ott kipirosodott tőle a lábfejem. Eddig rendben is van, semmi meglepő. De! A sarkamon, már kinőtt bütyöknek hitt emberdarab egyszer csak az új cipőtől leesett. Egy darabban, szépen, alatta begyógyult rózsaszín bőr díszelgett. Ez már meglepő hatása egy új cipőnek.
Ahogy ezt végiggondolom, épp egy megnevezni nem kívánt színű és megnevezni nem kívánt márkájú kocsi halad el a balkonunk alatt. Apám kocsija, mosolygok.

Hol a párhuzam a két történet között? Mindkettő a pszichodráma csoportban megélt élményeimhez kötődik. A bőrkeményedésem pont azután a csoport után pottyant le könnyedén a sarkamról, amikor a bizonyos színű és bizonyos márkájú kocsis srácot kiválasztottam apám szerepére. Leesett.

Most már csak a címben szereplő fásli magyarázatával tartozom a tisztelt olvasónak. Hát kérem, ez megint a lábamhoz vezet, mivel azon van gondosan körbetekerve. Pont azon, amelyikről a keményedés leesett. Ezt a lábamat sikerült megsebesítenem a legutolsó csoporton a lehető legnagyobb szeretettel. Szintén leesett.

Kavarog most bennem sok-sok gondolat, párhuzam, közös negatív pontok, shearingek, mint ahogy a cigaretta füstje egy huzatos teraszon. Semmi pánik. Szerencsére vár rám egy magas beosztású, életunt, vénember valamint annak díszes és kevésbé díszes társasága.

2011. június 7. kedd

Mesterségem cíMERRE? a Pátriában

Category: Pályaválasztás – tandem – 16:08

2011. június 4-én Hodossy Katalin és Urbán Péter meséltek a Mesterségem cíMERRE? pályválasztási napról a Pátria rádió reggeli műsorában. Aki esetleg elmulasztotta volna, az itt és most meghallgathatja.

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.