TANDEM, n. o. – Tudatosan a minőségi életért!


2010. november 29. hétfő

Légy ma gyerek és játssz megint velem

Útra keltünk, tízen, Advent első hétvégéjén.
Az önismeret folyójára bocsátottuk kis hajónkat, egy 60 órás sajátélményű csoport formájában.
Az önismeret nem könnyű műfaj. Ellenben nehéz :)
Bátorság kell hozzá – felvállalni a tükörbe nézést, kimondani önmagunknak régóta várt felismeréseket, hallgatni a belső hangra vagy épp ösztönösen cselekedni a pszichodráma színpadán.
Nagy utat tettünk meg az első három nap alatt, hálásak lehetünk érte önmagunknak és egymásnak is.

Két dolog jut még eszembe, ami jellemzi a hétvégét.
Egy idézet:
“Mivel a magam ura vagyok, tökéletesen megismerhetem magamat. Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fűzhet. Minden porcikámat érdekeimnek megfelelően használhatom. Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségeit.
Én én vagyok, és így vagyok jó.”
(Virginia Satir)

Valamint egy Cseh Tamás dal:

További jó utazást nekünk!

2010. november 7. vasárnap

FEKETÉN FEHÉREN

Category: gondolatok – hk – 12:28

Ismeritek ugye a mondást: Semmilyen szél nem jó annak a hajósnak, aki nem tudja, hogy melyik kikötőbe tart.

Ez a mondás dolgozik most bennem, több tandemes kollégámban és igy a Tandemben is.  Ez a viszonylag hosszú csend a weboldalon, blogon szélcsendet is jelent-e, nem tudom, de úgy érzem, inkább vihar előtti csendet.

Kívánom magunknak, hogy élvezni tudjuk ezt a csendet, ajándékba hozzá küldöm magunknak ezt a képet, hogy aztán felkészült legénységgel lovagoljuk meg a viharokat és tartsunk a kikötőnk felé.